„Megbukott a román és a holland kormány, alig úszta meg a bizalmi szavazást a cseh. Bizonytalan kimenetelű francia elnökválasztásnak és görög parlamenti választásoknak nézünk elébe, és a bizonytalanság sokágú. Nagyságrendben haladva: a győztesnek tetsző francia szocialisták filozófiája messze nem ugyanaz, mint az unió jelenét és jövőjét alapvetően befolyásoló »takarékos« németeké, és nincs ember, aki megmondhatná, hogy Merkel fiskális és monetáris szigorát milyen fokon puhíthatná föl Francoise Hollande. (...)
Az Európai Bizottság Magyarországgal szembeni engedékenysége az újabb frontnyitástól vagy frontszélesítéstől való ódzkodás terméke; baj úgyis van elég. Ráadásul – gazdasági súlyát tekintve – a mi országunk nem tényező. Nem szolgálja meg, hogy kiemelt harci tereppé változzék. Súllyal esik a latba, hogy kormánya szilárd: amit elhatároz, akár jó, akár nem, végre tudja hajtani. Olyan szintre süllyeszti az államháztartás hiányát, ami Brüsszelben roppant vonzó; és még csak engedékenységet se kér. (...)
Az unió nem feledkezett meg az ellenünk indított kötelezettségszegési eljárásokról sem. Kettő fölött átmenetileg szemet hunyt, egyet (jegybank) jóindulatúan bírált el. De nincsenek túl az »aggályokon«. Ezek, plusz a velencei bizottság és az Európa Tanács kemény kritikái (vö. alkotmány, média) napirenden vannak, s nem tudni, hogy a magyar IMF-tárgyalások mely pontján jönnek elő nyomatékkal.”